TEREMTŐ ANYANYELV szavalóversenyen a Georgikon iskola kollégistái
2017-04-27
Szakképzési konferencián a Georgikon diákjai
2017-04-28

A Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Oremus Alapítványa 2017. február 18-án tartotta éves bálját. A műsort a végzős szakközépiskolai osztályok adták. A bál alkalmat adott arra is, hogy dr. Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője és Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere Tokaj-hegyalját érintő borászattal, szakképzéssel kapcsolatos jövőbeli terveket ismertesse. A bálon részt vett Atanáz atya a Miskolci Egyházmegye püspöke, Szemerszki Mihály oktatási referens és Damjanovics József püspöki biztos.

Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik támogatták részvételükkel vagy felajánlásukkal a bál létrejöttét, hiszen ezzel diákjaink tanulmányait és iskolánk munkáját segítik.

Kellemes, szórakoztató, egyben hasznos estét töltöttünk együtt jó zene, ízletes ételek és Tokaj-Hegyaljára jellemző jó borok társaságában.

Köszönettel:

Komporday Levete

igazgató

Támogatóink:

Abledáné Kurucz Ágnes, Aegon Kft – Fazekas András, Albatrosz Kft.- Szajkó Gábor, ALK-Ker 2001 Bt-Kubányi György, Axiál Javító Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Baja, Baba Árpád, Baki Zsolt, Balogh Sándor, Balogh Tereza, Barta Sándorné, Bártfai József, Bartus György, Beni Burger,, Billig Air Cool Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Bodnár Mihály, Bodnár Pincészet – Reppei József, Bodnár Pincészet – dr. Bodnár Sándor, Bodnárné Tallárom Elvira, Bodrog Hotel – Bágyi Pál, Bogcsa Fehérnemű – Balla Boglárka, Bokréta Művészeti Iskola – Fehér Eszter, Botos Autó Kft. – Botos Attila, Continental Dohányipari Zrt. – Füzi Csaba, Czemiczki István, Cserépyné Varga Mária, Csillagfény Panzió – Csontos Bertalan, Csizmadia Jánosné, Csomós Jánosné – Férfi-női fodrászat, Csubák Attila, Csubák József, Dévényi Kőfaragó műhely, Doma Ágnes, ,Dr. Bokor Enikő – Dr. Bokor Bt., dr. Esztergomy Zoltán, dr. Hutkai Mária, Drengubák Csenge,  Dulina József, Dull Optika, Emőke Virág-Ajándékbolt, Égszínkék Festékbolt, Emőke Virág, ÉPSZER Építő- és Szerelőipari Zrt. – Kocsi Zoltán, Espák Pincészet – Espák Pál, Espák Pincészet – Espák Bálint, Estók József, Evinor Kft. – Simkó Sándor,  Ez+Az Cipő Divatáru – Főző Tamásné, Família Divatház – Szekszárdi Józsefné, Fand G Bt. – Makita Kisgépközpont – Sátoraljaújhely, , Fazekas László, Fazekas Lászlóné, ifj. Fazeks Lászlóné,  Fazekas Mercédesz, Feeder Horgászbolt – Szűcs István, Fehér János, Fehér Rózsa Virág –ajándék- kegytárgy szalon – Nezáczki Norbert, Ficsor János, Fischinger Bence, Fischinger Krisztián és családja, Fitomar Mark Kft. – Kiss István – családi pincészet, , Fuji Foto Centrum – Nagy Ferenc Csaba,For You 2 Kft. – Sárospatak Leskó Sándor, Frankó Tamás, Frei Bálint, Freiné Stumpf Henrietta, Galgovics Szilvia, Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 12. A osztály, Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 12. B osztály, Glasser-96 Bt. – Braun László, Goffa Zsolt, Görögkatolikus Egyházközség, Grand Tokaj Zrt. – Goreczky Gergely, Gyarmati Sütőmester Tanműhely Kft. – Gyatmati Lajos, Gyors King – Jaskovics Laczkó Andrea, Gyöngykő-hegy Kft., Hajdu Gábor, Halbolt – Sátoraljaújhely, Henye Borászat – Kalocsai László, „Hogy megéljünk” szociális szövetkezet – Szegedi Gyuláné, Hol bolt-Hol nem volt bolt – Szabó Ádám egyéni vállalkozó, Hollóháza Porcelángyár Kft. – Pál József, Horváth István, Horváth János, Horváthné Budai Klára, Hörcsik Richárd, Humanus Gyógyszertár – Sárospatak, Humanus Gyógyszertár – Asztalos Annamária, Hunor Hotel – Huszák Lajos, Hutkai Zsolt, Húsáruház, Huszár Panzió – Untener Barna, Hutkai Zsolt, Ignácz András, Jákob Zsolt, Jákobné Rácz Antónia, Jarecsni Tamás,Kaméleon üzletház – Naár Gáborné, K&H Bank – Horváthné Vajkó Ágnes, Kertész-Barkács Szaküzlet-Sátoraljaújhely, Kispatak 2000 Kereskedelmi Kft.-Sárospatak – Valler Zoltán, Kiss István, Kolumbia Ruházati Üzlet – Brandhuber Zoltán, Kossuth Lajos Művelődési Központ, Kovácsné Szabó Györgyi, Kövér Cukrászda, Lakáskultúra – Almágyiné Jurkó Melinda,Levi fotó – Gombos Levente, LIDL-Sátoraljaújhely, LIN KAI EURO KFT., Lovas és Társa-Esze Tamás úti papírbolt, Lukács Bence, Magdi Divat, Majoros Péter, Mester Család Pincészete-Sárospatak, Mikro Solár Bt. – Váradi Mária, Minor Patika, Monok József, M-Vill Kft., Naár Családi Pincészet- Naár Ferenc, Nagy László, Nehéz Katalin, Norpan Sütőipari Kft. – Kazsimérszki Zsolt, Oláh Vanessza, Orechovszki Gábor vállalkozó, Oremus Kft, OTP Bank-Sátoraljaújhely, Pasztorniczky Levente – fodrász vállalkozó Pauleczki István, Pauleczkiné Bacsinszki Judit, Perecsi Ferenc és családja, Pizza Amigo, Plébán Mihály, Prec-Cast Öntödei Kft. – Siddi Róbert, Púder Divat – Jeles Mária ügyvezető, Sajgó Pincészet – Sajgó Gábor, SIMEX 96 Kft. – Szigeti Tibor, Sinka Gábor-autósbolt, , Sipos Sándor, Sóbarlang Sátoraljaújhely, Spáten Söröző – Berencsi Sándor,,Spotilláné Ragány Ildikó – kozmetikus,Stílus Stúdió – Földesiné Enikő, Szalontai Roland, Szamosvölgyi Péter, Szemán Tamás – Dominó Alkusz, Széphalmi Múzeumkert Vendéglő és Panzió – Monok Nándor, Szépítész Műhely – Kaczián Zsuzsa, Szépség Patika High Care Stúdió, Szilágyi Pincészet – Szilágyi László, Szil-Optic Kft.- Fókusz Optika – Juhász Gabriella, Szokolovszki Gyula – Mini Market ABC,, Tepliczki Balázs,Tiszi Bt.,, Tóth Mihály, Tóth Zoltán Pincészete, Tourinform Iroda-Sárospatak,  Tourinform Iroda-Sátoraljaújhely , Turul virága-Virágkötő és kézműves alkotóműhely – Hogyáné Kátra Viktória, Új Energiák Boltja-Doró Sun-Energy Kft. – Rácz János,Újhelyi Körkép, UNIO COOP Zemplén ABC- Prokop Miklós, Untener Barna Huszár Panzió, Untener Gyula, Várda-Weld Kft.-Sátraljaújhely, Vár-fém – Magyari Lajos, Veres Sándorné, Vincze Tamás, Vincze Tamás-Halász csárda, Virág Ker-tem Kft. – Dudás László, ,Weinberg 93 Kft. – Derczó István, Wieland Gyógyszertár, ZÉG Kft, Zemplén Computer Kft., Zemplén Text Kft. – Csomós Mihályné, Zemplén TV,  Zempléni Vízmű Kft – Lakatos István, Zsozsó ételbár.