TISZTELT SZÜLŐK, KEDVES TANULÓK!
Rövid tájékoztatást szeretnénk adni az ideiglenes felvételi rangsor értelmezéséhez:
A jegyzék tanulmányi területenként (kódszámmal) a jelentkező azonosító adata – oktatási azonosító szám vagy jelige – mellett tartalmazza a jelentkezőnek a felvételi eljárásban elért összesített eredményét és az iskola által meghatározott rangsorban elfoglalt helyét. Ez a jegyzék azonban még nem a végleges felvételi eredményt tükrözi.
Sok tanuló a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumon belül több tanulmányi területet is megjelölt, ezért több rangsorban is szerepel, de természetesen csak egy tanulmányi területre nyer felvételt. Ekkor a többi tanulmányi területen elfoglalt helye felszabadul.
A 8. osztályos tanulóknak lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. A módosításra a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben van lehetőség 2023. március 21-én és 22-én a felvételi lapok kitöltésével megegyező módon. Tehát, ha a tanuló nem iskolánkat írta első helyre, de mégis a mi intézményünket szeretné elsőként megjelölni, ekkor még megteheti!
A végleges felvételi eredményekről 2023. április 28-áig írásbeli értesítést küldünk minden érintett számára.
Amennyiben bármilyen kérdésük merül fel a felvételi eljárással kapcsolatosan, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot az iskolánkkal.
Elérhetőségeink: Telefon/Fax: +36 47 523 340 E-mail: georgikon.saujhely@gmail.com
—
IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSOR
Eléréshez kattints a megfelelő sorba!
0001 bor- és pezsgőgyártó technikus
0002 élelmiszer ellenőrzési technikus
0003 sütő- és élelmiszeripari technikus
0004 mezőgazdasági gépésztechnikus
0005 gépgyártástechnológiai technikus