Természettudományi vetélkedő a Georgikonban

GYKTV verseny
2022-03-23
2019 április – francia szakmai tanulmányút iskolánk és a partnerborászatok képviselőinek
2019-04-17

Természettudományi vetélkedő a Georgikonban

A Víz világnapja alkalmából iskolánk Természettudományi munkaközössége természettudományi vetélkedőt szervezett 2022. március 23.-án. A vetélkedőt már január végén meghirdettük, amelyre 5 csapat jelentkezett. A Szent István Katolikus Technikum és Gimnáziumból két csapat, a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumból egy csapat, a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium intézményéből két csapat jelentkezett. A Víz világnapjának a célja, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a tiszta víz jelentőségére, valamint az édes ivóvízkészlet hiányának veszélyeztetettségére. Munkaközösségünk célja, hogy diákjainkban fejlesszük a természettudományos kompetenciákat, formáljuk a zöld szemléletmódot, valamint a fenntartható fejlődés gondolatát, erősítsük bennük azt a hivatástudatot, hogy emberi összefogással őrizzük meg közös kincsünket a „Vizet”!

A versenyen Papp Zoltán Igazgató Úr köszöntötte a versenyre érkező csapatokat, a felkészítő tanáraikat, valamint iskolánk dolgozóit. A résztvevő tanulók 3 fős csapatokba szerveződtek, a vetélkedő feladatsorát a Víz témakör köré építettük, és az ehhez kapcsolódó feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat a tanulók. Komplex Természettudomány szakterületen PPT vagy Prezentáció készítése volt „Vízválság” címmel kiadott szempontok alapján, amelyet minden csapatnak be kellett mutatni. Biológia szakterületen a Talaj vízmegkötő képességének vizsgálatát kellett elvégezniük a csapatoknak. Földrajz szakterületen egy feladatlap kitöltése volt, amelynek megoldásához szükséges volt a topográfiai ismeretek, valamint a Magyarország vízrajza témáról tanult ismeretek. Fizika szakterületen a csapatoknak vizes rakétát kellett készíteniük és bemutatták a rakéták repülését. A csapatok tagjai egymást segítve, közösen dolgoztak, a szaktárgyi tudás mellet szükség volt a logikai készségükre és ügyességükre.

A természettudományi vetélkedőn a helyezett csapattagok jutalmazásához hozzájárult az NTP-INNOV-21-0268 azonosítószámú Médiatudatosság című pályázat.

Reméljük, hogy a szerda délutáni vidám, jó hangulatú vetélkedő hozzájárult a résztvevő diákok természettudományi tantárgyak iránti érdeklődésének a megerősítéséhez, ismereteik gyarapításához, valamint bízunk benne, hogy tovább viszik iskolánk jó hírnevét.

 

Révész Orsolya

Természettudományi munkaközösség- vezető