Természettudományi munkaközösség sikerei

Lelki nap a Georgikonban
2018-12-21
A szlovéniai gyakorlaton részt vevő diákok
2019-01-22
  1. 11. 30-án az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus intézményében részt vettek iskolánk diákjai a 12. A osztályból:

    Sáfrányos Boglárka, Oláh Réka, Oláh Piroska, Ujlaki Nóra, Marczi Bella a „Fiatalok az egészséges jövőért” nevű országos versenyen. A versenyre 22 csapat jelentkezett. A verseny feladatsora elég összetett volt, elméleti és gyakorlati feladatok megoldásából állt. A verseny témája az elsősegélynyújtás, dohányzás, alkoholizmus, nemi úton terjedő betegségek, drog témakört ölelte át. Az első feladatkörben egy feleletválasztós tesztsort kellett megoldani a tanulóknak. A második feladatkörben a Primer prevenció címmel kellett egy powerpointos bemutatót elkészíteni és előadni, amit Oláh Réka nagyon ügyesen teljesített és képviselte a csoportot. A harmadik feladatkörben egy autóbalesetet szenvedett sérültek ellátását kellett elvégezni. A negyedik feladatkörben egy informatikai program segítségével kellett elsősegélynyújtás témakörben a feladatokat megoldani. Diákjaink nagyon ügyesen dolgoztak a csapatmunkában és köszönjük, hogy tovább öregbítették iskolánk hírnevét. Végeredményben 8. helyezést értünk el a versenyen.

 

                                                                                                                               Révész Orsolya

                                                                                                                                 szaktanár