A hagyományokhoz híven idén is nagy hangsúlyt fektettünk a Kenyér Világnapjának megünneplésére iskolánkban. Ez a jeles nap a világ egyik legfontosabb élelmiszerének, a kenyérnek a jelentőségére hívja fel a figyelmet. Több oldalról igyekeztünk tanulóink számára bemutatni ennek fontosságát és bevonni őket az ezzel kapcsolatos programokba.
Ebből az alkalomból a 12.A és 5/13. É osztály élelmiszeripari technikus tanulói végeztek érzékszervi vizsgálatot. A fehérkenyér bírálata 20 pontos súlyzófaktoros rendszerben történt. A Magyar Élelmiszerkönyv bírálati szempontrendszere alapján pontozták a kenyér öt tulajdonságát, a héját, alakját, ízét, bélzetét, és illatát. Az adott pontszámokat – jelentőségüknek megfelelően – egy szorzószámmal súlyozták, majd az összeg alapján minősítették a kenyeret, amely kiválónak bizonyult.
Pék-cukrász tanműhelyünkben 2/10. cukrász és 10.A osztályos diákjaink hagyományos kovásszal készített kenyeret állítottak elő, ahol a kenyér készítésének minden fázisában tevékenyen részt vettek.
Aulánkban kiállítottuk tanulóink által készített plakátokat, kivetítettük a PowerPoint bemutatókat és természetesen az elkészült szebbnél-szebb termékeket is megtekinthették iskolánk tagjai. A friss, ropogós, meleg kenyérből pedig mindenki kóstolhatott étvágya szerint.
Az adakozásról és a jótékonyságról sem feledkeztünk meg, hiszen az is kiemelt célja a világnapnak, hogy a rászorulókkal közösséget vállaljunk. Az elkészült finom kenyereket szeretettel ajánlottuk fel és vittük el a Szent Anna Szeretetotthon lakói számára, ahol örömmel fogadták az adományt.
Élelmiszeripari munkaközösség