2018 november 16-án a Jóistennek köszönhetően gyönyörű napra ébredünk, ami egész nap ki is tartott. Ebben a szép időben iskolánk tanulói és tanárai ellátogattak Kassára és Vizsolyba. A kirándulást Rezsabek Gyula, iskolánk volt igazgatója szervezte. Külön öröm és megtiszteltetés volt a kiránduló csapatnak, hogy jelenlétével Atanáz püspök atya is megtisztelt bennünket, és sok elfoglaltsága mellett ezt a napot velünk töltötte.
Reggel indultunk és először Kassát vettük célba. Úti célunk a kassai dóm volt, melynek megismerését idegen vezető segítette. Méltán híres épület a gyönyörű kőfaragványok, a monumentális méretek, a festmények miatt. Tiszteletünket tettük II. Rákóczi Ferenc sírjánál, ahol a Himnuszt és a Szózatot is elénekeltük. A Dóm megtekintése után rövid sétát tettünk a város központjában, majd buszra szállva Vizsoly fele vettük az irányt. A településen megtekintettük a jelenleg református, de eredetileg Árpádkori római katolikus templomot, benne az első magyar nyelvű Bibliát, melyet Károli Gáspár fordított. A templom melletti múzeumban, pedig a korabeli könyvnyomtatás részleteibe avattak be minket, és két bátor jelentkező ki is próbálhatta. Jutalomként a kinyomatott oldalt megtarthatták. Vizsolyból kora délután értünk vissza az iskolába. Élményekkel, és jókat beszélgetve, jó érzéssel tértünk haza.
Ezúton is köszönjük a szervezőnek ezt a szép napot, és mindenkinek, aki hozzájárult a kirándulásunkhoz.
Martinek Zsolt
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46440710_355635205172096_2377401772864962560_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46457943_2174448252575056_4320296307282411520_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46453108_290277645174180_8347879941823528960_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46441792_2045104988887871_6256322256985653248_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46491733_286677865301428_5902628427394973696_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46441792_2045104988887871_6256322256985653248_n-1-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46473261_319870168742222_3121696305064181760_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46510681_2161336873884570_7387337525712388096_n-330x250.jpg)
![](https://mggeorgikon.hu/wp-content/uploads/2018/11/46463475_266158097422536_1211400280365596672_n-330x250.jpg)