Európai együttműködésből jeles

Európai együttműködésből jeles – Nívódíj a Mezőnek
2017-12-12

Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíj

Sátoraljaújhelyi iskola is nívódíjat kapott

Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat kapott a Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. A rangos elismerést a Szakmai alapképzésben és szakirányú képzésben részt vevő diákok külföldi gyakorlata című Leonardo projektjével nyerte el az intézmény. A díjat a Tempus Közalapítvány május 23-ai rendezvényén vehette át Szabóné Novák Zsuzsa pályázati koordinátor.

Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programja keretében megvalósított, kiemelkedő színvonalú oktatási és képzési projektek kaphatnak. Idén 11 intézménynek ítélték oda a nívódíjat. A díjazott Comenius, Leonardo, Grundtvig és Erasmus intézményi együttműködések példaértékű és színvonalas munkájuk eredményeképpen részesülhettek a Tempus Közalapítvány legrangosabb elismerésében.

A Leonardo da Vinci programban idén 5 intézmény kapott nívódíjat.

A sátoraljaújhelyi Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium projektjének keretében nyolc diák utazhatott háromhetes szakmai gyakorlatra dél-franciaországi vörösbortermelő magángazdaságokhoz. Az együttműködés során megtalálták azokat a szakmai kapcsolódási pontokat, amelyek meghaladják a hazai képzés lehetőségeit, és valódi hozzáadott értékkel bírnak a mezőgazdasági, borászati képzésben.

A Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjjal elismert Comenius, Leonardo, Grundtvig és Erasmus projektek bemutatására kiadvány is készült, amely az Egész életen át tartó tanulás program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány honlapján érhető el.

A díjazottakról részletes információ a következő linken található:

http://www.tpf.hu/pages/books/index.php?page_id=35&books_id=282