Máriapócsi zarándoklat

Elsőévesek bemutatkozása a Kollégiumban
2021-11-22
Adventi gyertyagyújtás
2021-11-22

Mint már évek óta, hagyománnyá vált, hogy a kollégista tanulókkal ellátogatunk Máriapócsra. 2021.11.08-án reggel indultunk és nem túl hosszú buszozás után érkeztünk meg a nemzeti kegyhelyre. Először a Krisztus szoborhoz és a kilátóhoz mentünk, amit II. János Pál pápa Máriapócsi látogatása után szenteltek fel. Egy kis nézelődés után a kegytemplomba vettük utunkat, ahol 11 órakor kezdődött a Szent Liturgia, Szent Mihály arkangyal ünnepén. Különleges volt ez abból a szempontból is, hogy a felajánlás a mi diákjainkért szólt, akik ebben a hónapban ünneplik a születésnapjukat és névnapjukat. Az ünnepi Liturgiát Orosz István atya vezette, aki a végén személyesen is üdvözölt minket. Kisebb csoportokban tiszteletünket tettük a kegykép előtt, majd néhányan gyertyát is gyújtottak a szeretteikért. Hazaindulás előtt a Zarándokházban elkölthettünk egy finom ebédet, majd szép élményekkel feltöltődve érkeztünk vissza a kollégiumba.

Cserépyné Varga Mária kollégiumvezető