„Több vagy, ha adsz!”

Ismerkedési délután a kollégiumban
2018-10-18
Nyílt nap
2018-11-13

A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház ebben az évben is meghirdette a „TÖBB VAGY, HA ADSZ” elnevezésű szociális önkéntes akcióját.

Az idén második alkalommal vettünk részt a kollégiumból közel 30 tanulóval.

A kollégisták egyik csapata a Görögkatolikus Parókia udvarán kezdte az őszi nagytakarítást. Nagy terület, örültek a dolgos kezeknek. A diákok ígéretet tettek, hogy az ősz folyamán még egyszer elmennek segíteni a parókiára.

A másik csapat a Szent Anna Szeretetotthonba vette az irányt. Az otthon mögött gyönyörű park található, sok-sok fával és még több lehullott falevéllel. Ki gereblyével, ki seprűvel állt neki a takarításnak. Jó érzés volt végigtekinteni a parkon, ahol dolgoztunk.

Lelkesek és jókedvűek voltak mindkét helyszínen a kollégisták, melyet a képek is igazolnak. A munka végén innivalóval és harapnivalóval köszönték meg a munkánkat.

A résztvevő fiatalok megtapasztalhatták, hogy együtt nagy dolgokra képesek, és hogy segíteni másoknak szabadon, nagyszerű érzés, és nagy ajándék.

 

Kovátsné File Zsuzsa kollégiumi nevelőtanár