„PÉNZ7” a kollégiumban

Böjt
2020-03-06
Digitális témahét
2020-03-13

Kollégiumunk is bekapcsolódott a tematikus hetek programsorozatába azzal a céllal, hogy bővítsük, fejlesszük kollégistáink pénzügyi ismereteit. Diákjaink a kollégiumba kerülve kezdik el megtanulni az önálló pénzhasználó életüket és ez bizony a kezdetekben sok nehézséget okoz. Az egy hétre kapott zsebpénzt nem mindig sikerült, sikerül úgy beosztani, hogy hétvégére is maradjon.

A tudatos pénzhasználatra nevelés szinte napi szinten megbeszélés tárgya, nemcsak erre az egy hétre korlátozódó program.

Idén arra kerestük közösen a választ, mit célszerű használni: a készpénzt vagy a bankkártyát. Természetesen megoszlottak a vélemények, hallottunk sok okos érvelést egyik illetve a másik mellett vagy ellen is. A fiatalok sok esetben az ösztöndíjat is már számlára kapják, így van lehetőségük saját „bevételüket” akár már önállóan is beosztani.

A program végén részesei lehettek a Molnár család egy ma igencsak mindennapos helyzetének: a család legkisebb tagja bankkártyát szeretne kapni … hogyan reagál apu, mi a véleménye anyunak és persze a báty sem maradhat ki a vitából.

A vidám kis játék után Zsolt atya mondta el gondolatait: milyen veszélyeket rejthet a pénz helytelen felhasználása és vezethet a függőségek kialakulásához.