Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban

Pecúravató
2019-10-15
Versenyfelhívás
2019-10-15

Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban, október 7. pedig Rózsafüzér Királynőjének emléknapja.
Iskolánk és kollégiumunk katolikus diákjai ezen a napon bekapcsolódtak a hívek imájába, előimádkozták az örvendetes rózsafüzért a sátoraljaújhelyi Szent István király Római Katolikus templomban.

Az ünnepet V. Piusz pápa (1566-72) rendelte el Győzelmes Boldogasszony néven a lepantói csata (1571. október 7.) emlékére, mert a győzelmet az egész keresztény világ a rózsafüzér imádságnak, ill. a Szűzanyának tulajdonította. A törökökkel vívott tengeri ütközet előtt a pápa az egész Egyházat a rózsafüzér imádkozására hívta a győzelemért. Közvetlenül a csata előtt a hajók legénysége együtt imádkozott, s ezt követően váratlanul a keresztények számára kedvező irányba fordult a szél, aminek a túlerő fölötti győzelemben döntő szerepe volt. A lepantói csata véget vetett a törökök előrenyomulásának a Földközi-tengeren.
“Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét mint a szabadulás kieszközlőjét. Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára a világ békéjét és a családokat.”
(Szent II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli levele, 39.)