Sikeresen teljesített cukrász szintvizsga
2017-04-20
Budapesten jártak a Georgikon iskola kollégistái
2017-04-21

A Georgikon iskolában  április 12 – én  nagyszerdán a  Húsvéti ünnepre való előkészület jegyében, lelki napot tartottunk.

A tanári kar, a kollégiumi nevelők és a fizikai dolgozók  együtt elmélkedtek Jézus szenvedéstörténete alapján –  saját életükről is. Összejövetelünk első részében, a tanári kar három vállalkozó szellemű tagja  részletek olvasott fel Szent János evangéliumából, majd   Damjanovics József parókus úr  párhuzamot vont  életünk és a felolvasott idézetek között. A szenvedés egyetemes, kikerülhetetlen voltára figyelmeztetett elmélkedésében , mely  szerint  a megpróbáltatás elviselhetővé és felhasználhatóvá válik az üdvösség szempontjából életünk során.

A délelőtt második részében Grunda János,  a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális referense,  osztotta meg tapasztalatait a jelenlévőkkel.  Az osztályfőnöki múlttal is rendelkező iskolaszervező és családapa nem pusztán élménybeszámolót tartott, hanem felhívta a figyelmet az egyházi iskolákban  fellelhető buktatókra és örömökre. Nagyon fontos a személyes kapcsolatok kiépítése és rendszeres ápolása  az iskolai élet szereplői között – ezt  gyakorlati példákkal is alátámasztotta.

A közös – „böjtösen” – megterített asztal mellett, személyes beszélgetésekkel fejeződött be a lelki előkészület.

 

Damjanovics József püspöki biztos