Fesztiváloztunk Füzéren
2017-10-04
Diákközgyűlés
2017-10-09

Intézményünket Rákné Lendák Ágnes gazdasági vezető és Szabóné Novák Zsuzsa projektkoordinátor képviselte a 2017. márciusában megvalósított projektünk kapcsán.

A Tempus Közalapítvány szervezésében, az EGT Alap Ösztöndíj Program keretében megvalósuló zárórendezvénnyel a program (2009-2014) lezárultát ünnepelte a programban részt vevő, szakmai látogatásokat, nemzetközi projekteket megvalósító és intézményközi együttműködéseket folytató intézmények pedagógusaival, oktatóival, hallgatóival, munkatársaival, valamint a Donor Országok képviselőivel, és a hazai oktatásért felelős döntéshozókkal. 

Időpont: 2017.10.05. 09:00-17:00
Helyszín: Európa Hajó rendezvényhajó, 1013 Budapest, Budai alsó rakpart

Az EGT Alap Ösztöndíj Program azzal a céllal jött létre, hogy hozzájáruljon az Európai Gazdasági Térség gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeinek csökkentéséhez, valamint az EGT-államok és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok megerősítéséhez.
A rendezvényen a programban érintett szervezetek összegezték az ösztöndíj program eredményeit, bemutatták rövid és hosszabb távú tervezett hatását, ezenkívül sor került  projektbemutatókra és asztalbeszélgetésekre is.

A rendezvény a program révén elért eredmények bemutatásán túl nemzetközi mobilitások viszonylatában képet adott a hazai oktatás helyzetéről is. A program során innovatív oktatási kezdeményezések is bemutatásra kerültek, valamint alkalom nyílt a tapasztalatcserére és közös gondolkodásra.